Hogy apánál és lányánál maradjunk, a címbéli verset Móra Ferenc írta lányáról, Pankáról. Én gyerekkoromban a Sündisznócska lovagol című meselemezen hallottam először, aztán valahogy előkerült a könyv is, és vele az ismerős versek (mert hallottam már őket iskolában, óvodában): A didergő király, A cinege cipője, Mártonka levele és a többi. Móra Ferenc igazi zseni volt, imádom a világát, az ízes nyelvezetét. Reich Károly rajzai pedig ugyanezt a békebeli világot jelenítik meg, hogy csak lapozgatni is gyönyörűség a könyvet. Érdekes, hogy a Pagony 0-14 éves korig ajánlja a könyvet (mondjuk a mai 14 évesek sajnos inkább a Twilightot bújják), de az biztos, hogy mint a jó versek általában, ez a kötet is sokáig elkíséri a gyerekeket.
Gyerekkönyveket ajánlok, gyakorló szülőként és könyvmolyként.
2009.10.31. 07:50
Sétálni megy Panka
Szólj hozzá!
2009.09.15. 11:44
Bogármese
Nem igazán Lázár Ervines a könyv szerintem, Lázár Zsófia talán jobban benne van, mint apukája, de azért nagyon szerethető kis kötet. Faltisz Alexandra ugyanolyan jól ábrázolja a bogarakat, mint a mákszemtündéreket, egyébként a mese sztorija is hasonló hangulatot keltett bennem, de ez egy egyszerűbb történet, kisebbeknek. A történet a barátságról szól, az áldozatról, amit a barátunkért hozunk, és a legelemibb mese tanulságról, hogy a jó elnyeri méltó jutalmát. A Csillagszemű bogárka népmesei próbák során jut el a célig, és szerzi meg az orvosságot beteg barátjának. A második kötetet is meg kellene szerezni, azt már a sors akaratából Lázár Zsófia egyedül jegyzi.
3 komment
2009.08.19. 09:53
Szegény Dzsoni és Árnika
Mint már írtam, Lázár Ervin része volt a gyerekkoromnak, a Szegény Dzsoni és Árnikát mégis csak filmen láttam kilenc éves koromban, de akkor nagyon megfogott a történet. Parádés volt a szereposztás is, arra emlékszem, kár, hogy manapság nem adják. Szóval régi szép emlékeken felbuzdulva kivettük a könyvtárból, és nem kellett csalódnom, nagyon tetszett mindkettőnknek. Vannak mesék, amelyeket egyszerűen élvezet felolvasni, számomra ez is azok közé tartozik. Nem tudom, hogy a nyelvezet, a ritmus, vagy a sodró lendületű cselekmény miatt, de szerintem minden hat éves vagy annál idősebb gyermeknek és kedves szülőjének életreszóló élményt adhat ez a könyv. Tündérmese Lázár Ervines feldolgozásban, sok humorral, és örök igazságokkal, mint amilyen a szeretet ereje. A hangjáték változata is kapható, szintén nagyszerű színészekkel.
Szólj hozzá!
2009.08.18. 15:55
Ha már nagyobb a testvér
Ebben a könyvben is a nagytesó-kistesó párosról van szó, de bátyó itt már iskolás, nagy fiú, öcsi még ovis, csetlik-botlik, összekapnak aztán kibékülnek, mint a testvérek általában. Marék Veronika Öcsi és bátyó című kötete a tőle megszokott egyszerű, ám rendkívül lényegretörő stílusban, képregényszerű rajzokkal és sok humorral mutatja be egy testvérpár hétköznapjait. Régi gyerekújságokban jelentek meg egykor a történetek, s bár sokat fordult azóta a világ, még mindig aktuálisak. Nem csak tesóknak ajánlom a könyvet, az én egykémnek is tetszett.
Szólj hozzá!
2009.08.18. 15:26
Ha jön a kistestvér
Finy Petra A tesó-ügy című könyvecskéje hiánypotló a piacon, ugyanis a nagytesó (aki még maga is kicsi, 3-4 éves lehet talán) szemszögéből mutatja be ezt az egyáltalán nem problémátlan élethelyzetet, mikor is az embernek testvére születik. A szerző humora Janikovszky Évát juttatta eszembe, ő tudta ennyire gyermeki nézőpontból szemlélni a világot, ilyen kacagtatóan elővezetni a hétköznapok problémáit. A kötetet Levente Tani illusztrálta, élénk színekkel, egyszerű formákkal, nagyon esztétikusan és kedvesen.
Szólj hozzá!
2009.08.18. 14:34
Királylányoknak, kicsiknek és nagyoknak
Mivel nagy rajongója vagyok mind a szerzőnek (Boldizsár Ildikó) mind az illusztrátornak (Szegedi Katalin), gondoltam, hogy ezt a könyvet meg kell majd vennem, és a boltban lapozgatva egyből bele is szerettem. A lányom hetedik szülinapjára szánom, és remélem ő is el lesz bűvölve a csodás képektől és a szívet melengető soroktól. Remélem, hogy igazi alapkönyv lesz majd ez a kötet, mai értékvesztett világunkban nagy szükség van arra, hogy lányaink tudják, mi teszi a királylányt királylánnyá, a nőt nővé. Hiszen mind királylányok vagyunk, a saját kis világunk uralkodói, akik szépségünkkel, jóságunkkal, vidámságunkkal (hogy csak néhány királylányi tulajdonságot említsek a meséből) beragyogjuk környezetünk életét. Nem is igazán mese ez, hanem útmútató az élethez, a nőiséghez. Ajándékozzuk meg hát vele azokat a lányokat, asszonyokat, akik közel állnak hozzánk!
Szólj hozzá!
2009.06.26. 09:55
A vattacukorhajú lány és a favágó
Nem is annyira rendhagyó módon az illusztráció fogott meg itt is először, meg is akartam legott venni, de amikor belelapoztam, valahogy furi volt a stílus, így ott hagytam. Aztán szomszédasszonyom mutatta a gyerekszoba falán lógó kislányáról készült képet, amit Horváth Mónika ( a vattacukorhajú lány) készített, és kezembe nyomta az Erdő királya és más mesék című könyvet, hogy azt is ő illusztrálta. A képek tényleg gyönyörűek, tetszik nagyon az érdekes szürkés-vöröses színvilág, így aztán rácuppantam az ifjú művésznő blogjára is, aki rengeteg mindent alkot, könyve ez az első, de remélem hallunk még róla. Aztán végül kivettük a könyvet a könyvtárból, és rájöttem, hogy azért szépek, humánusak, természetközeliek Solymosi Bertold történetei (aki igazándiból nem favágó, bár ezt a foglalkozást is űzte egy ideig), aki a mimik (tündérszerű lények) kalandjain keresztül mutatja meg nekünk a Kiskunság csodás táját, és az erdő állatainak életét. Felolvasni valami miatt mégsem jó, úgyhogy adjuk kisiskolás gyermekünk kezébe nyugodtan, élvezni fogja.
Szólj hozzá!
2009.06.25. 16:58
Bors néni
Nemes Nagy Ágnes mesealakját házvezetőnőjéről, Bors Józsefnéről mintázta, igazi békebeli öregasszony lehetett, ahogy tett-vett a mályvák és futóbabok között. Nekem gyerekkoromból a színi előadás rémlik, Dayka Margittal a főszerepben (állítólag a költőnő az ő neve hallatán egyezett bele a színre vitelbe), szerintem szinte minden korombeli látta annak idején a tévéfelvételt az Egyetemi Színpad legendás előadásáról, aki pedig gyermekének is meg szeretné mutatni, megveheti dvd-n vagy cd formájában. De a könyv is igazi retro, 1978-ban jelent meg először, aztán 2004-ben adta ki újra a Kalligram, nagyon okosan. A kötetet Pásztor Gábor Munkácsy-díjas grafikusművész csodálatos illusztrációi díszítik, nagyon eltalálta Bors néni alakját, és egyáltalán a versekhez, dalokhoz illő képi világot. Egész kicsiknek is tetszeni fog, nálunk középsőben volt nagy sláger.
Szólj hozzá!
2009.06.24. 17:02
Mazsola
Bálint Ágnes örökbecsű klasszikusának mind három része (Mazsola, Megint Mazsola, Mazsola és Tádé) most a Holnap kiadó jóvoltából igényes, egységes megjelenéssel, az eredeti rajzokkal illetve a bábfilmből való képekkel illusztrálva kapható. A Mazsola történetek azért annyira jók, mert a kismalac igazi eleven, vásott kölyök, csupa olyan problémával, ami minden gyerekkel megesik nap mint nap, Manócska pedig született pedagógus, aki mindig kieszel valamit, hogy Mazsolát a helyes útra vezesse. Mi szülők is sokat tanulhatunk tőle, a gyerekek pedig sorsközösséget vállalhatnak a mesefigurákkal. Az hétköznapi történeteket már a kis óvodások is megértik, de a kisiskolások is élvezettel olvashatják önállóan. Hosszú autóutakra pedig érdemes beszerezni a hangoskönyv változatot, Für Anikó előadásában.
Szólj hozzá!
2009.06.23. 09:54
Félix könyvek
És ismét egy nyuszi kalandjai: Félix nagyon népszerű Németországban, nemhogy sokkal több kötete jelent már meg, mint nálunk, de egész iparág épült rá, mindenféle kiegészítővel, az én lányomnak is vettünk kint Félixes hátizsákot és kulacsot. Sajnos nálunk csak az első két kötete jelent meg Anette Langen meséinek, az is elég régen, nem is lehet már nagyon kapni, úgyhogy nem hiszem, hogy tervezik a folytatást. Nem igazán értem, hogy mért nem látnak a kiadók ebben fantáziát, végre nem valami silány dologból, hanem igényes, ismereteket közvetítő, ugyanakkor abszolút békebeli, agressziómentes mesékből lehetne kultuszt csinálni. A kötetet Constanza Droop bájos rajzai illusztrálják, a kicsiknek képeskönyvnek, böngészőnek is kiváló a kötet, a nagyok pedig imádják kiszedegetni a leveleket a borítékokból. Amíg várunk a folytatásokra, addig pedig nézzük meg Félixet a tévében, esetleg el tudjuk kapni a rajzfilmet a Dunán vagy az m2-n.
Szólj hozzá!
2009.06.22. 16:40
A három nyúl
A vers szerintem mindenki által ismert, annyira ritmusos, rímes, annyira kedves, hogy egyszerűen nem megy ki az ember fejéből, füléből. A bőség zavara állt elő, mert Zelk Zoltán klasszikusát két változatban is ajánlani tudom a legkisebbeknek: mindketttő keménytáblás, bírja a gyűrődést, és csodás rajzok díszítik. A régebbi kiadás (2007-es, nem tudom manapság kapható-e) Szalma Edit kedves illusztrációival,
a másik pedig egy régi klasszikus Reich Károly grafikáival, ezt nemrég adták ki, úgyhogy biztos beszerezhető.
Szólj hozzá!
2009.06.19. 07:52
És még egy a nagyobbacskáknak
A már önállóan olvasó gyerekeknek nagyon jó nyári olvasmány lehet Gianni Rodaritól a Torta az égen. Ez egy összefüggő, nem túl hosszú fejezeteket tartalmazó regény, vékonyka de annál szórakoztatóbb kötet. Van benne valami a hetvenes évek magyar gyerekfilmjeinek fílingjéből (és amint látom meg is filmesítették kis hazánkban 1984-ben, kár hogy nem adják mostanság). Kalandos, humoros, mindennel ami Rodari gyermeki látásmódját jellemzi, és ami olyan népszerűvé teszi a kisebbek-nagyobbak körében. A könyvet szintén Kun Fruzsi illusztrálta (ahogy a neten látom, a régi kiadást meg Réber László).
Szólj hozzá!
2009.06.19. 07:37
Gianni Rodari
Emlékeztem a szerzőre, a Beleestem a tévébe című opusza volt meg talán nekünk, tudtam, amikor kivettük a könyvtárból a Halló, itt apu mesél! című kötetet, hogy humoros, groteszk világra számíthatok. És ilyen is volt a kis történeteket tartalmazó mesekönyv, ahol a szöveget ragyogóan egészítik ki Kun Fruzsina (szintén tehetséges ifjú illusztrátor) a szöveghez nagyon illő stílusú rajzai. Gianni Rodari igazi klasszikus, Andersen díjas, ezért örülök, hogy most a könyveit modern köntösben újra kiadják (a hatvanas-hetvenes években írta őket), hogy élvezhessék a nagyobb óvodások és a kisiskolások.
Szólj hozzá!
2009.06.18. 08:53
Egyszervolt
Ez is egy jó kis válogatás, az egyszervolt.hu és a Csimota kiadó jóvoltából. 12 klasszikus mesét tartalmaz az első fele, nagyrészt Esze Dóra feldolgozásában (csak a Holle anyó jutott Dragomán Györgynek, ki tudja, miért). Nagyon jó példák a klasszikus mesék átirataira, hogy hogyan is kellene ezt csinálni (mert rengeteg ellenpéldát látunk), ügyelve a mese stílusának, líraiságának megtartására, a gyermekléleknek fontos, ám a pszichológiában járatlan szülőt esetleg elborzasztó drasztikus részeket sem kihagyva, rövidíti fogyasztható hosszúságúra a meséket. A második rész pedig 12 mai mesét tartalmaz, néhol meghökkentő fordulatokkal, modern utalásokkal, ezért nyitott szülőknek és kicsit nagyobb ovódásoknak, kisiskolásoknak ajánlható ez a rész, hogy meg is értse a gyerek a meséket. Érdekessége még a könyvnek, hogy nem egy illusztrátor készítette a rajzokat, hanem 14 művész munkáit találhatjuk a kötetben. Itt meg lehet nézni az egyes mesék címeit, és a hozzájuk tartozó rajzolókat, akik közül nem egyről én is szóltam már, és bátran állíthatom, hogy a legjobbak közül valók.
Szólj hozzá!
2009.06.17. 08:53
Még egy Weöres Sándor
Gyakorlatilag ugyanaz igaz erre a kötetre is, mint a Bóbitára, ezt a Tericum adta ki 2001-ben, de szintén kapható most is. Hincz Gyula illusztrálta ezt is, a képi világ is hasonló tehát, és ebben a könyvben is olyan mindenki által ismert klasszikusokra találunk, mint pl. a Sehallselát Dömötör, a Nől a dér, álom jár vagy az Alkonyi felhők, amely személyes kedvencem. Forgassuk tehát ezt is, színes is, kedves is, unokáknak is elteendő kedvenc lehet.
Szólj hozzá!
2009.06.16. 08:17
Bóbita
Egyre több könyvről írtam már, régi és új kedvencekről, de meg kellett állapítanom, hogy nem ajánlottam még verses kötetet, pedig nagyon szeretem a verseket, és rendkívül fontosnak tartom a gyerekirodalmon belül elfoglalt helyüket is. Most először egy nagy klasszikusról szólok, aztán igyekszem ezt a műfajt szem előtt tartani a továbbiakban is. Weöres Sándor kötetén nemzedékek nőttek fel, mindenki számára ismerős darabokról van szó. A kötet most is kapható a Móránál, Hincz Gyula eredeti rajzaival. A versek és az illusztráció magasfokú igényessége teszi a kötetet kötelezővé minden gyerekszoba polcán. Zeneisége, ritmusossága miatt én már a pár hónapos gyerekemnek is olvastam, és ő nagy élvezettel hallgatta.
Szólj hozzá!
2009.06.14. 08:48
Egyszer egy királyfi
Ez a keménylapos könyvecske szintén nagy kedvencem volt gyerekkoromban, és akinek nincs már meg a harminc évvel ezelőttti kicsit ragacsos, picit szakadt példány, mint nekünk, az most örömmel fedezheti fel a Móra kiadó újdonságai között. Egyébként is érdemes böngészgetni a Móra honlapján, én legalábbis sok reprint kiadást fedeztem fel, klasszikus mesekönyvek a régi öregek rajzaival, szövegben és illusztrációban is igényesek. Az Egyszer egy királyfit mindenki ismeri, népköltészetünk remekét ma is szívesen mesélik, éneklik az anyukák kisebb-nagyobb gyerkőceiknek. Közben ezt a Réber László rajzaival díszített könyvet lapozgatva, igazi multimédiás élmény lehet a dologból. :-)
Szólj hozzá!
2009.06.06. 15:47
Mérleghinta
Timo Parvela lírai könyve bár rövid és történetében nem túl bonyolult a filozófikus és metafórikus tartalom miatt mégis inkább nagyobb gyerekeknek szól. Nálunk én talán jobban is élveztem, mint a hatéves lányom, az a könyv volt, amit felolvasás után az éjjeliszekrényemen tartottam, és párszor elolvastam még, értelmeztem, rágogattam. Pi, a kis mackó a hintázás problematikáján keresztül a barátság, az emberi kapcsolatok főbb kérdéseire leli meg a válaszokat, amelyeket kis aforizmákként feljegyez jegyzetfüzetébe. A 2006-ban Finnlandia Junior díjjal kitüntetett kötetet Virpi Talvitie művészi rajzai díszítik, elsőre nem a legkönnyebben befogadható képi világ, de ragyogóan fejleszti a gyerek vizuális ízlését és tökéletes összhangban van a szöveggel.
Szólj hozzá!
2009.05.18. 09:33
Tág a világ
Hiánycikk a piacon szerintem az olyan mesegyűjtemény, amilyen régen (még a mi időnkben, ahogy mondani szoktam :-) a hetvenes években volt pl. az Óvodások mesekönyve. Ha valakinek nem sikerült a nagymama padlásáról előhalásznia a fent említett könyvet, akkor örülni fog, hogy ezt az űrt betölti a Nemzeti Tankönyvkiadó Tág a világ című kötete. Öt-hét éveseknek ajánlják, ami teljesen helytálló is, igazi óvodásoknak való kötet. Ákossy Eszter és Tarbay Ede (aki nem csak írója, hanem szakértője is a gyerekirodalomnak) szerkesztésében olvashatjuk a verseket, meséket, Faltisz Alexandra és Borbás Zoltán illusztrácóival. Borbás Zoltán ismét új felfedezettem (a Nők Lapjából lehetnek ismerősek a rajzai), rajta is érezhető az a fiús stílus, ami annyira észlelhető szerintem az eddig általam említett többi férfi illusztrátornál is, de azért nagyon passzol Faltisz Alexandrához is, szerintem abszolút egységes a képi világ, és nagyon jó a könyv külalakja úgy egészében. Megtalálunk benne minden klasszikus mesét verset, amit a gyereknek hallania kell, a sokoldalúsága miatt én például szívesen viszem el utazásokra, nyaralásra. Jár hozzá egy CD is, amelyen Dörner György és Szalay Kriszta olvas föl a mesékből.Mivel egy-egy szövegértési kérdést is tartalmaz, iskolaelőkészítőként is alkalmazható (hiszen mégiscsak tankönyvkiadó adta ki).
Szólj hozzá!
2009.04.18. 07:35
Mesélő Biblia
A könyvet barátnőm fedezte fel valamilyen ajánlóban még karácsony előtt, és engem kért meg, hogy nézzem már meg a könyvesboltban, hogy érdemes-e megvenni. Amikor láttam, hogy Kállai Nagy Krisztina illusztrálta, már tudtam, hogy gond nem lehet. Belelapoztam a kötetbe, a nyelvezete és a mesék hosszúsága tetszett, és külön örömmel fedeztem fel, hogy Bob Hartman szövegét a pirosovis Miklya Zsolt és kedves felesége, Mónika fordította. Úgyhogy Anna megkapta karácsonyra, mi pedig nemrégiben kölcsönkértük, és nagy örömmel és haszonnal forgattuk. Kicsit féltem, hogy lesznek benne olyan részek, ami a gyereket esetleg elborzasztja vagy nem tudja még felfogni, de semmi ilyen nem volt, minden olyan magátólértetődő, gyermeki nyelven íródott, hogy jobb ismerkedést a Bibliával el sem tudok képzelni. Szerintem nem vallásos családoknak is ajánlható, a gyerek hat éves korától. Miklyáék egy Játéktárat is összeállítottak a kötethez, amit remélem sok hitoktató alkalmaz, ezzel élővé és évezetessé téve a gyerekek számára a hittanórát.
Szólj hozzá!
2009.03.21. 07:59
Mákszemtündérek nyara
Lányom újra elővette most a könyvet, amit lassan egy éve olvastunk, és elkezdte másolgatni a rajzokat. Ilyet még nem csinált soha, nem is nagyon rajzolgatott itthon, jobbára csak az oviban, fájlaltam is, mert én nagy rajzos voltam gyerekkoromban. De úgy látszik tetszett neki a könyv világa, és csudajó színpompás rajzok keletkeztek az IBBY-díjas grafikusművésznő, Faltisz Alexandra rajzai alapján. Péteri Teréz, rendőrtiszt varázslatos meséje csupa derű és béke, meg persze kalandos is azért, hiszen egy nyári táborról szól, az ember érzi a nap melegét meg a rét illatát is. Hat éves kortól bátran neki lehet állni, bár én a lányomnak öt évesen olvastam, mint most kiderült emlékszik is egy csomó dologra, meg tetszett is neki, de én akkor úgy éreztem, hogy várhattunk volna még. Kisiskolásoknak is remek szórakozás, főleg nyáron, egy függőágyban elnyúlva, a cseresznyefa árnyékában.
Szólj hozzá!
2009.03.17. 14:21
Szakkönyvek
Nem vagyok olyan típus, aki telezsúfolja a gyerek könyvespolcát mindenféle oktatókönyvekkel, elvem, hogy a meséből is rengeteget lehet tanulni, de a Scolar kiadó Ravensburgerral közös sorozata a Mit? Miért? Hogyan? valahogy mégis beszivárgott az életünkbe. Színes, ízléses rajzokkal, egyszerű szövegekkel, a gyerekek számára mindig érdekes kihajtható ablakokkal mutatja be az immár 15 kötet az idájárástól kezdve a számokon át a cirkuszig a világ sok csodáját. Sajnos a régebben megjelent kötetek már nem nagyon kaphatók, mi is könyvtárból vagy ismerőstől kölcsönkérve jutottunk csak hozzá egyikhez másikhoz. Az adott téma határozza meg, hogy melyik korosztálynak való a könyv, általában szerintem nagycsoportosok és kisiskolások figyelmét köti le a szöveg, de a kisebbek is örömmel nézegethetik bármelyiket, különösen A mi óvodánk címűt.
Szólj hozzá!
2009.03.13. 09:41
Mach és Sebesztova az iskolában
Milos Macourek derűs könyve a legjobb cseh hagyományokat követve meséli el Mach és Sebesztova kalandjait. A két harmadikost rajzfilmről már ismertük, és nem csalódtunk a könyvben sem. A rajzokat a világhírű Adolf Born készítette (miként a rajzfilmfigurákat is), aki karikaturistaként is ismert, így nem csoda, hogy remekül alkotta meg a humoros történetekhez illő képi világot. Mach és Sebesztova csodatevő telefonkagylóját - amely minden kívánságot teljesít, és amelynek segítségével eljuthatnak a jégkorszakba vagy egy kalózhajóra, kisfiúvá varázsolhatják játszópajtásukat Jonatán kutyust vagy megszabadíthatják osztálytársukat, Kropácseket a bacilusoktól - minden gyerek irigyelheti. A Kiadó hatéves kortól ajánlja, nagycsoportosok-kisiskolások, fiúk-lányok számára egyaránt élvezetes.
Szólj hozzá!
2009.03.05. 10:03
Mary Poppins
Kicsit már túlkoros voltam, amikor egyszer nyáron a nagymamánál megtaláltam a varázsdada történeteinek köteteit, de kiskamaszként is faltam őket. A lányomnak még vásároltam a régi két alap kötet mellé továbbiakat, szerencsére Ciceró Könyvstúdió Klasszikusok Fiataloknak sorozatában sorra jelenteti meg Pamela Lyndon Travers Mary Poppins regényeit. A fejezetek talán kicsit hosszúak egy hatévesnek, de a történetek abszolút neki valók, a gyermeki hétköznapokat a keleti széllel érkező szigorú ámde különleges képességekkel rendelkező dadusnak köszönhetően át meg átszövi a mese és a varázslat. Tipikusan olyan mű, amely nagyon jó először a kisebbeknek felolvasni, nagyobb korban aztán önállóan is bele lehet merülni ebbe a csodás világba. A könyvet Mary Shepard finom rajzai díszítik, ő a Micimackó illusztrátor E. H. Shepard lánya, szerintem nagyon hasonlít a stílusuk, aki szereti a húszas-harmincas éves Angliájának hangulatát, annak biztos tetszeni fognak az illusztrációk és a történetek is.
Szólj hozzá!
2009.02.28. 19:12
A Négyszögletű Kerek Erdő
Anyu egyik kolléganője panaszkodott, hogy a mai gyerekek nem ismerik Lázár Ervint. Az óvodában is talán az én lányom volt az egyetlen, aki hallott már róla, óvónéni meg is dicsérte. Erre a gyerek lelkesen el is vitte a Négyszögletű Kerek Erdőt az oviba, amiből aztán hetekig olvasgatták a meséket, és úgy hallom, a többi nagycsoportosnak is tetszett a mesék humora, játékossága. Nekünk a Dömdödöm a kedvencünk, a versíróverseny története már gyerekkoromban is nagyon tetszett. Lázár Ervin zseniális nyelvezetéhez, meseszövéséhez meg kell érni szerintem a gyerekeknek, nálunk ez hat éves kor körül jött el. Ami az illusztrációkat illeti, Réber László Lázár Ervinnek is állandó szerzőtársa volt, csakúgy mint Janikovszky Évának, és természetesen ez esetben is maradandót alkotott.