Szakács Eszter érdekes nő: írt egy jó csomó verset, meg is jelent vagy hat kötete, aztán egyszer csak nekiállt a meseírásnak, és valami zseniális, hogy mit hozott össze e téren, mégis igen keveset hallani róla meg a köteteiről. A verseiről nem tudok nyilatkozni, de három gyerekkönyvét gyors egymásutánban olvastam el, és egy csapásra bekerült a kedvenc szerzőim közé. Olyan élénken, gördülékenyen, hangulatosan, viccesen mesél, nyelvileg igényesen és leleményesen, keverve a régit az újjal, klasszikust a modernnel, hogy egészen elvarázsolódtam. Első mesekönyve, a Villámhajigáló Diabáz, az ókori görögök világába repít minket, ahol a szövegben keverednek a mitológiai elemek a szerző határtalan fantáziáját dicsérő történetekkel. A második, Tulipánháború címmel népmesei ihletettségű, és ezt az eszköztárat egyéníti, formálja szintén amolyan Szakács Eszteresre, ahol jól megférnek egymás mellett a sárkányok és a modern technika vívmányai. Harmadik kötetében pedig, amelynek főhőse Kallantyú, a xinxis, a manók és egyéb furcsa lények mellé szegődhetünk társnak a fordulatos kalandokban. Mindhárom kötetet a szerzőhöz méltó jó nevű alkotótársak (Molnár Jacqueline, Takács Mari és Gyöngyösi Adrienn) illusztrálták, szerintem mindegyik méltán kaphat helyet a gyerekszobák polcain. Kicsit nagyobb óvodásoknak ajánlom őket, mert azért nem olyan rövidek ezek a mesék, de ha egyszer ráérzünk az ízére, Szakács Eszter világa nem ereszt. Remélem még sok-sok kedves, érdekes mesét olvashatunk tőle a jövőben is.