Rég jártam erre, de ígérem, próbálok ezentúl naprakész lenni, és beszámolni olvasmányainkról, mert vannak számosan szerencsére.
Kezdem akkor két olyan könyvvel, amit elvileg 10 éves kortól ajánlanak a kiadók, és annak ellenére, hogy néhány jelenet olvastán kitettem volna a 12-es karikát, a lányom, aki ősszel lesz 11 éves, és eléggé ijedős meg sok mindenben kislányos lelkületű, ügyesen megugrotta az akadályt, és határozottan tetszett neki mindkettő.
Az első Andreas Steinhöfel Német Gyerekirodalmi Díjat nyert alkotása, amely egy gyerekrabló utáni nyomozásról szól, ami számomra már önmagában is olyan téma, hogy feláll tőle a szőr a hátamon. Ezenkívül még ott a tény, hogy a főhős anyukája egy éjszakai bárban dolgozik, ki tudja milyen minőségben, szóval így elsőre mindenképpen azt mondanám, csak erős idegzetűeknek ajánlanám, mert nem akarok később kapni a fejemre. A teljes igazsághoz viszont hozzátartozik, hogy Steinhöfel nagyon gördülékenyen mesél, sok humorral, a főszereplő roppant szimpatikus, és a sztori úgy izgalmas, mint lányom példája is mutatja, hogy közben nem okoz rémálmokat. Ja, és a képek is nagyon jók, Peter Schössow kissé groteszk mégis ízléses rajzaival nagyon eltalálta a könyv hangulatát.
A második könyv ebben a témakörben egy magyar mű, Szécsi Noémi regénye, amelyben mindenféle horrorisztikus lények (mert hogy boszorkányok, az még hagyján) pl. vámpírok, vérfarkasok bukkannak fel. Persze nem kell attól félni, hogy csöpög a vér, azért eléggé gyerekbarát a tálalás, de mindenesetre olyan gyereknek, aki ilyenféle dolgokról még csak nem is hallott, nem ajánlanám. A gyerekem, mint már említettem meglehetősen félős, úgyhogy nem látott még egy Harry Potter filmet sem, viszont nemrégiben megnéztük a Hotel Transylvania című animációs alkotást, amelyben azért jó pár mindenféle előfordul. Imigyen felvértezve vágtunk neki a könyvnek, és ezen a téren nem is volt gond. A történet izgalmas, vicces, a szereplők kb. annyi idősek, mint a lányom, ötödikbe járnak, úgyhogy a misztikus lények mellett az iskolaélet plasztikus bemutatását is megkapjuk. Szóval minden adva volt a sikerhez, viszont olyan kurtán-furcsán ért véget az egész, gyakorlatilag befejezetlenül maradt a történet, hogy csak pilláztunk, hogy akkor most mi van? Én az ilyesmit felnőtt könyvben sem szeretem, gyerekkönyvben meg kifejezetten irritál, nem úgy érzem, hogy továbbgondolásra serkent, hanem egyszerűen nem tudok mást gondolni, mint hogy a szerző maga sem tudta, hová akar kilyukadni. A rajzokról írtak már többen, nekem olyan nagy bajom nem volt velük, és ha valaki el tudja viselni, hogy a sztori nem zárul le megnyugtatóan, annak azért ajánlom, mert sok estén jelentett nekünk is kellemes perceket.
