Gyerekkönyvek

 Nehéz erről a könyvről írnom, mert egyrészt imádom Szegedi Katalint, és képileg itt is olyat alkotott, ami egyszerűen fejbevágóan tökéletes és eredeti, a szöveg, a mese maga mégsem keltett akkora visszhangot bennem, amit vártam a téma alapján. Viszont ezért abszolút kárpótol a gyönyörű képi kidolgozás, a színvilág. Pedig nem vagyok oda a pirosért, de itt olyan szép árnyalatban jelenik meg a fehérrel, amit viszont imádok, a zseniális hullámpapírral, a szürkékkel, feketékkel kiegészülve, hogy az egyszerűen elbűvölően kerek egészet alkot. Minden oldal egy-egy meglepetés, apró, bájos részletek, ötletek. Vannak szerzők, akik úgy írnak prózát, hogy az már költészet, és Szegedi Katalin, bár nem ír rosszul, szerintem nem tartozik közéjük, de őt nem is ezért szeretjük. Tehát, ha helyén akarom kezelni a dolgot, akkor ennél a kötetnél talán tényleg a rajzok a legfontosabbak, persze nem véletlenül, és talán ha sokszor előveszem, nézegetem, lassan eltűnik ez az apró hiányérzet, és kiegészül a történet a lelkemben, tovább gondolva, tovább érezve.