Gyerekkönyvek

Ilyenkor karácsony előtt  a bőség zavarával állunk szemben, új megjelenések, régi klasszikusok kacsintgatnak ránk a polcokról, én ebben a zűrzavarban szeretnék most egy kicsit, nyilván a saját ízlésem szerint eligazodni. Korosztályonként fogom ajánlani a könyveket, csakúgy mint a Molyon a Merítés MolyMazsolázó rovatában, amit egyébként is ajánlok figyelmetekbe, nem elsősorban azért, mert én szerkesztem, hanem azért, mert válogatást nyújt a Molyon egy adott hónapban a gyerek- és ifjúsági könyvekhez kapcsolódó tartalmakból, és reményeim szerint ezáltal hasznos és informatív.

Tipegőknek:

Nálunk most húgom kislánya által van egész kicsi családtag, úgyhogy azt hiszem kezdek újra képben lenni az ennek a korosztálynak szánt könyvek terén is. Amit Emma kap nálunk, és mindenkinek ajánlom, az Eric Carle klasszikusa, A telhetetlen hernyócska, mert cuki, színes, lyukacsos, igazi tapogatni, lapozgatnivaló az apró kezeknek, a nagyobbacskák pedig a számokat is játszva megtanulhatják belőle. A másik nagy felfedezésem az utóbbi időben szintén nem új megjelenés, de én csak most botlottam bele a Sparban  (Csak kitérőnek mondom, hogy rendszeresen megnézem ott a gyerekkönyv-felhozatalt, mert meglepő kincseket találtam már.), Nemes Nagy Ágnes klasszikus, rendkívül aranyos verses meséje, a Ki ette meg a málnát, Maros Krisztina színpompás, kedves rajzaival. Ha pedig igazi ünnepi hangulatra vágyunk, akkor ajánlom a mindig bevethető kisvakond kötetek közül  A kisvakond és az egér karácsonya címűt.

Óvodásoknak:

Bár nem vagyok nagy rajongója Bosnyák Viktóriának, a Puszedli és habcsók című mesekönyve igazán jól sikerült, és nem mellesleg karácsonyi témájú. Külleme egyszerűen gyönyörűséges, Rippl Renáta rajzai és a szöveg is nagyon bájos. Annie G. Schmidtet és illusztrátorát Fiep Westendorpot viszont nagyon szeretem (valószínű lesz majd egy külön bejegyzés is a munkásságukról), most aktualitása miatt a Janó és Janka téli meséit ajánlom külön figyelmetekbe a köteteik közül, de gyakorlatilag egyik könyvükkel sem jártok rosszul. Sven Nordquist könyvei szintén mindig sikert aratnak a korosztály körében, a fa alá természetesen a Pettson karácsonya címűt ajánlom.

Kamaszoknak:

Lányom nemrég olvasta Szabó Magda Abigél című könyvét, és felvetette, hogy nézzük meg a filmet is. Még én is kedvet kaptam, hogy újraolvassam ezt a kalandos, egyben szívmelengető, zseniális történetet. Szabó Magdától egyébként bármelyik ifjúsági regényt választhatjátok a fa alá, garantálom, hogy a lányaitok élvezni fogják. Ha pedig valami modernebbet szeretnétek, nekem most a Szerelem és más fura szavak keltette fel érdeklődésemet borítójával, fülszövegével, szerintem érdemes próbát tenni vele. Aki pedig biztosra akar menni, annak ajánlom, akár fiú akár lány a megajándékozott, az Egy ropi naplójának nemrég megjelent részét.

Szakács Eszter érdekes nő: írt egy jó csomó verset, meg is jelent vagy hat kötete, aztán egyszer csak nekiállt a meseírásnak, és valami zseniális, hogy mit hozott össze e téren, mégis igen keveset hallani róla meg a köteteiről. A verseiről nem tudok nyilatkozni, de három gyerekkönyvét gyors egymásutánban olvastam el, és egy csapásra bekerült a kedvenc szerzőim közé. Olyan élénken, gördülékenyen, hangulatosan, viccesen mesél, nyelvileg igényesen és leleményesen, keverve a régit az újjal, klasszikust a modernnel, hogy egészen elvarázsolódtam. Első mesekönyve, a Villámhajigáló Diabáz, az ókori görögök világába repít minket, ahol a szövegben keverednek a mitológiai elemek a szerző határtalan fantáziáját dicsérő történetekkel. A második, Tulipánháború címmel népmesei ihletettségű, és ezt az eszköztárat egyéníti, formálja szintén amolyan Szakács Eszteresre, ahol jól megférnek egymás mellett a sárkányok és a modern technika vívmányai. Harmadik kötetében pedig, amelynek főhőse Kallantyú, a xinxis, a manók és egyéb furcsa lények mellé szegődhetünk társnak a fordulatos kalandokban. Mindhárom kötetet a szerzőhöz méltó jó nevű alkotótársak (Molnár Jacqueline, Takács Mari és Gyöngyösi Adrienn) illusztrálták, szerintem mindegyik méltán kaphat helyet a gyerekszobák polcain. Kicsit nagyobb óvodásoknak ajánlom őket, mert azért nem olyan rövidek ezek a mesék, de ha egyszer ráérzünk az ízére, Szakács Eszter világa nem ereszt. Remélem még sok-sok kedves, érdekes mesét olvashatunk tőle a jövőben is.

Decemberben megszületett a kis unokahúgom, úgyhogy így, hogy újra kisgyerek van a családban, ismét beleástam magam a legkisebbeknek szóló könyvek témakörébe. A hétvégi keresztelőre ajándékba leporellót kért a tesóm, és én a Gazdag Erzsi verseit feldolgozó, évszakokról szóló sorozatot választottam. Az Itt a tavasz!, Itt a nyár!, Itt az ősz! című köteteket Reich Károly illusztrálta, az Itt a tél! címűt pedig Keresztes Dóra rajzai díszítik. Reich Károly örök kedvenc, kedves alakjai mellett ezekben a kötetekben a színvilág is nagyon jól hozza az évszakok hangulatát. Persze jobb lett volna, ha az összes kötet az ő rajzaival jelenik meg (jobban mutatna a polcon is ;-), de Keresztes Dóra rajzai is nagyon kellemesek, szépre sikerült az a kötet is. Feltételezem egyébként, hogy a téli részt az újrakiadáskor emelte csak be a sorozatba a Móra, hogy meglegyen akkor már minden évszak, így annak szerintem nem is volt eredeti Reich által illusztrált kiadása. Gazdag Erzsi rímei néha megbicsaklanak ugyan, és a tavaszi részben például megmosolyogtató a traktor és a vetőgép felemlegetése, a téli rész meg kicsit szomorúra sikerült, de összességében nagyon jó kis könyvek ezek az egészen kicsiknek, lehet böngészni a képeket és beszélgetni az évszakokról, növényekről, állatokról, időjárásról.

Két vendég kislány nyaralt nálunk egy pár napot, és ittlétük alatt érkezett meg a boltba az Egy ropi naplójának legújabb része, amit a neten rendeltem meg, így együtt mentünk el érte. Kérdésünkre kiderült, hogy a lányok még nem hallottak erről a sorozatról (egyikük a lányommal egyidős, 12 éves, a másik 10 éves), amin azért is nagyon csodálkoztam, mert a kisebbik nagyon szeret olvasni. Amíg itt volt nálunk, el is olvasott pár részt, és a filmeket is megnéztük, amelyek viszont a nagyobbiknál arattak inkább sikert. Később a szülők is úgy nyilatkoztak, hogy nem ismerik a sorozatot, úgyhogy lényegében ez az élmény indított arra, hogy megírjam ezt a bejegyzést, mert eddig azt hittem, hogy a Ropi könyvek már olyannyira bent vannak a köztudatban, és minden gyerek és szülő ismeri őket, hogy nem is érdemes róluk írni. Ezek a könyvek jól olvasható, rövid történetek, sok rajzzal, ezért kezdő olvasóknak ideálisak. A főhős Greg pedig bár amerikai és néha egy eléggé idegesítő kis srác, azért mégis nagyon jól hozza kalandjaiban az átlag kiskamasz szitukat, a gyerekeknek is tetszik, vicces, mulatságos, ugyanakkor a szülőnek sem árt elolvasni ezeket a könyveket, mert egyrészt ő is jól szórakozik, másrészt belelát egy kicsit a gyerekek világába, látja a problémáikat és sokszor azt is, mitől ciki pl. egy szülő viselkedése. Mert bár a szereplők természetesen erősen karikírozottak, szerintem nagyon életszagú tud lenni ez az egész. Aztán, ha elolvastátok, jöhetnek a filmek is, amelyekből eddig három készült, és igazi családi szórakozást jelentenek.

Talán még nem vagyok elkésve vele, hogy a nyári szünethez illő könyveket ajánljak, hiszen még csak július derekán járunk, van még időnk bőven elolvasni őket.

Két könyvet választottam a mostanában olvasottak közül, az első, Both Gabi A hintarabló című könyve inkább óvodásoknak, kisiskolásoknak lehet remek vakációs könyv. Habár maga a történet a tavaszi szünetben játszódik, de az izgalmas  kalandok, amelyeket a gyerekek átélnek, a nyomozás, az a kreativitás, ahogy a szünet napjait eltölteni igyekeznek, nagyon is illenek a nyárhoz is. A könyvben az Újlipótváros egyes helyeire ismerhetünk, és nekem ez régi idők ifjúsági regényeit, filmjeit idézte, amikor gyerekek rohangáltak Budapest utcáin, körfolyosós házaiban a nyári hőségben. A könyv vicces is, tele van nyelvi leleménnyel, Maros Krisztina vidám rajzai pedig gyönyörűen kiegészítik a történeteket.

A másik Molnár Krisztina Rita regénye, a Maléna kertje, amelyet kicsit nagyobbaknak 10-12 éveseknek ajánlok, szerintem nagyon jó kis belefeledkezős olvasmány tud lenni fülledt nyári napokon a hűvös szobában, vagy épp egy árnyas kertben. A könyv egy kislány nyaráról szól, derűs, életigenlő, klasszikus felépítésű, itt is sok olyan elem megjelenik, amit ismerünk kedvenc gyerekkori történeteinkből, ugyanakkor sok szempontból mai történet is, így azt gondolom, igazi élmény lehet egy mai kiskamasznak. Simonyi Cecília gyönyörű illusztrációival, a tudásmorzsákkal, a nyári vakáció hangulatával: egyszerűen tökéletes, igazi gyöngyszem.

Ahogy nő a gyerek, egyre többször fordul elő, hogy nem csak én ajánlok neki olvasnivalót, hanem ő is nekem. Én a régi pöttyösökkel bombázom, ő pedig jó érzékkel választja ki az új ifjúsági regények közül a legjobbakat. Mivel a nyaralásra szeretek ifjúsági regényekkel menni, mert méretükkel, hosszukkal és témájukkal is megfelelnek olyankor a hangulatomnak meg a tevékenységeimnek, ezért idén is így tettem, és két a lányom által melegen ajánlott könyvet vittem magammal Stockholmba. 

Az első David Walliams könyve, akinek eddig az összes magyarul megjelent kötetét megvettük, és csak az utolsónál esett le, amikor megláttam a könyvhöz mellékelt könyvjelzőt, hogy én ezt a pasit ismerem, sokat láttam mindenféle BBC-s blődségekben, na meg ugye a brit tehetségkutatóban is zsűritag. A Gengszter nagyi jelent meg nálunk először, de nem ez az első könyve, viszont sokak szerint a legjobb, gondolom ezért ezt adta ki elsőnek a Kolibri. Engem már a borító meg a cím megvett kilóra, és belül sem kellett csalódnom, igazi jó kis Roald Dahlos nyomdokokon haladó abszurd komédiát kaptam. A történet emellett nagyon fontos kérdéseket boncolgat, meg kellőképppen szívszorító is bizonyos helyeken, úgyhogy azt hiszem kijelenthetem már ez után az egy kötet után is, hogy Walliams bizony írni is kitűnően tud, és biztosan sorra veszem majd a többi könyvét is a jövő év során.

A másik Susie Morgenstern, egy amerikai születésű, de Franciaországban élő és franciául alkotó írónő könyve, a Titkos levelek 0-tól 10-ig, ami egyszerűen levett a lábamról. Olyan igazi magával ragadó történet, mint a gyerekkori kedvenceim, humorral, franciás bájjal, de csakúgy mint az előző kötet, amikor kell, a szívig hatol. A lassan hetven éves írónő számtalan könyvet írt az évek során, úgyhogy csak remélni tudom, hogy valaki lát majd a többi könyvében is fantáziát. Vagy ha nem, akkor lehet, hogy belevágok idegen nyelven, mert bár franciául nem mostanában fogok megtanulni, de németül, angolul, sőt olaszul is láttam könyveit a bookdepón.

Bár nem lehettem ott a minap a Moly-szülinapon, és nem élvezhettem élőben a címben szereplő úr társaságát, de Dániel András már a könyveivel belopta magát a szívembe. Először a tavaly megjelent Matild és Margarétát olvastuk tőle, ezt a bűbájos, boszorkányos könyvecskét, és már itt lehetett látni, hogy a szerző nem csak szép illusztrációkban, hanem meseszövésben is nagyon erős. Van humora, nyelvileg igényes, eredeti. Aztán jött a Kicsibácsi is Kicsinéni, akiknek egyébként a facebookon is nyomon követhetjük kalandjait. Itt az eddigi pozitívumokhoz hozzájött még egy nagy adag líraiság és filozófia, hirtelenében nem is tudtam eldönteni, hogy ez most nekem vagy a gyereknek tetszik-e jobban. És hogy fokozzuk még a dolgot, itt az újabb cukiság, az Egy kupac kufli, amit nem olvastam még ugyan, de ezzel a címmel és borítóval csak jó lehet. Szóval Dániel András lett nálam az év cuki szerzője, és itt most ezt a jelzőt e lehető legpozitívabb értelemben használom, valami olyan szívmelengetően kedves dolog jelzőjeként, ami igazi kincs, és ami nem csak karácsonykor esik jól.

Nem nagyon akartam már idén könyvet venni, a gyereknek is volt elrejtve egy-két pöttyös meg Szabó Magda, ami mehet majd a fa alá (ezzel kapcsolatban elmondanám, hogy vigyázzatok az ajándékok dugdosásával, mert a költözködés során találtam egy doboz bontatlan ujjfestéket, amit egyik karácsonykor úgy eldugtam, hogy most jött csak elő, és azzal a lendülettel ment is a rokonsághoz, mert egy 11 évesnek azért már mégiscsak), de ezt a könyvet egyszerűen nem lehetett kihagyni. Már a címe is, meg a borítója, hogy a történetről ne is beszéljünk. Imádom a vegytisztán karácsonyi hangulatú köteteket, és ez ilyen. Kézbe véve, elolvasva sem okozott csalódást, minden a helyén van benne, ami csak kell az ilyesmihez. Mészöly Ágnes meséje bűbájosan ódon néhol, ezzel együtt mégis mai, és összességében nagyon szerethető. Bár Rofusz Kinga rajzai talán valakinek komornak tűnnek, én imádom a figuráit, de főleg a színvilágát. Most mondjuk mindent falszínnek látok az építkezés miatt, de imádnék egy ilyen hangulatú lakást, ezekkel a barnákkal, türkizekkel, pirosakkal. Bár nagyobbacskáknak ajánlják, szerintem már az érettebb ovisok is élvezhetik, igazi családi könyv, amelyik szülőnek, gyereknek egyaránt örömet okoz. 

Mélységes tiszteletem azoknak az illusztrátoroknak, akik nem csak gyönyörű rajzokkal kápráztatnak el, hanem mesét írni is remekül tudnak. Maros Krisztina Tücsök a Holdon című kötetével bebizonyította, hogy ő is ezen alkotók közé tartozik. Érdekes módon a képeire eddig egyébként nem nagyon figyeltem fel, de ennél a mesekönyvnél rögtön éreztem, hogy nagyon vonz, és csak később derült ki számomra, hogy az író és illusztrátor ugyanaz a személy. A mese bűbájos, népmesei ihletettségű szerelmi történet, amikor a bátor kérő legyőzi az apa által állított akadályt, és így elnyeri a szeretett lány kezét. Az, hogy ebben a mesében tücskök a főszereplők, és mellékesen azt is megtudhatjuk, miért ciripelnek ezek az apró állatok, csak még kedvesebbé teszi a könyvet. A képek pedig olyan finoman pasztellesek, lágyak, kellemesek, hogy igazán tökéletesen lekerekítik a történetet. A nem túl hosszú és nem bonyolult mese már az óvodásoknak is örömet okoz, de mi a kamasz lányommal is önfeledten olvastuk.

Manapság nagyon népszerűek az önsegítő könyvek, sokan sokféle módját kínálják az igazi boldogság megtalálásának. Olvastunk már mindnyájan ilyeneket, több-kevesebb sikerrel alkalmazzuk is a trükköket a mindennapok hajszájában, én azonban azt mondom, hogy nincs jobb lelki segítség, mint egy-egy igazán jó regény, olyan történetek, amelyekből erőt meríthetünk. 

A mi szempontunkból most az az igazán érdekes, hogy vajon vannak-e ilyenek a gyermek- és ifjúsági irodalom területén, sikerült-e az alkotóknak olyan maradandó figurákat, olyan példaadó személyiségeket létrehozni, akik életfilozófiájukkal egy egész életen át elkísérnek. Szerintem vannak ilyenek, nem is kevesen, de most közülük a számomra két legfontosabbat emelném ki. Hozzáteszem még, hogy mindkét ifjú hölggyel már felnőttként ismerkedtem meg, ezért nem tudom ugyanilyen hatással vannak-e egy kamaszlányra is, de remélem a kislányomon keresztül ezt is hamarosan lesz lehetőségem megtapasztalni. 

Két nagyon hasonló életfelfogású kislányról van szó, egy kanadai és egy amerikai írónő tollából születtek, a két könyv eredeti megjelenése között is csupán öt év telt el, tehát ugyanabban a csendes, nyugalmas, békebeli  években játszódik mindkét történet a múlt század elején. Mindketten magányos, árva kislányok, akik új környezetbe kerülve, derűs, nyitott, mindennek örülni tudó lényükkel a környezetüket is képesek megváltoztatni. Emblematikus figurák, akik nélkül szegényebb lenne a világ. Szerintem mindenkinek csak jót tesz, ha olvas róluk, Anne Shirley-ről, aki Lucy Maud Montgomery regénysorozatának főszereplője, és Pollyannáról, akit pedig Eleanor H. Porter az Élet játéka című regényéből ismert meg a nagyvilág. A képek közül az első ábrázolja elvileg Anne-t, a másik pedig Pollyannát, direkt nem a legelterjedtebb filmek szereplőit hoztam illusztrációnak, ez a két kislány nekem jobban megtestesíti a figurákat, és még hasonlítanak is.

Miroslav Sasek városokról és országokról írt és rajzolt sorozata 1958-ban indult, az Ez Párizs című kötettel, és  később számtalan követte, amelyekben Münchentől San Fransicóig, Görögországtól  Ausztráliáig rengeteg csodás helyet dolgozott fel a szerző sajátos humorával és igazi békebeli rajzaival. Nálunk az első kötet, és a negyedik, a New Yorkról szóló jelent meg a Móra kiadó jóvoltából 2011-ben. Úgy tűnik, nem nagyon indult be a biznisz, mert nem látok jeleket arra, hogy folytatni szeretnék a sorozatot, mondjuk az is igaz, hogy gyakorlatilag semmilyen reklámja nem volt, én boltban sem láttam, csak egy internetes Móra-akcióban futottam bele a két kötetbe, de ezek annyira jók, hogy ha lehetne az összeset megvenném. A vége lehet, hogy az lesz, hogy angolul fogom őket beszerezni, mert annyira szívesen elnézegetném, böngészgetném őket. Meg persze a gyerekeknek is hasznosak ezek a kedves kötetek, játszva kaphatnak képet, szívhatnak magukba ismeretmorzsákat a világ nagyvárosairól, országairól.

Gimesi Dóra a Budapest Bábszínház fiatal dramaturgja első mesekönyvével rögtön beküzdötte magát a gyerekkönyvírók élvonalába és ezzel együtt a szívünkbe is. A Csomótündér című kötete tele van varázslattal, olvastán elhisszük, hogy a világ, amiben élünk királyfiak, királylányok, óriások és tündérek lakhelye, hogy a mese, a bűbáj átitatja az egész életet. Remekbe szabott könyvecske ez, csodás mesékkel és kedves rajzokkal, vicces és szívmelengető egyszerre. Ritka az olyan kötet nálunk, ami a család egészének (apa-anya-gyerek) egyöntetűen tetszik, ez ilyen volt, áhítattal hallgatta mindenki esténként. És milyen élvezet volt felolvasni! Ez is a jó mesekönyvek fontos tulajdonsága, hogy az ember szinte lubickol a szavakban, a mondatok olyan egyértelműen, gördülékenyen simulnak egymás után, hogy a felolvasó és a hallgatóság egyaránt megmámorosodik tőle. Remélem még sok ilyen szép élményben lesz részünk az elkövetkezőkben Gimesi Dóra által, addig is olvassátok el tőle ezt a mesét is, valami hátborzongatóan gyönyörű! http://meseutca.hu/2011/02/24/a-macskaherceg-kilencedik-elete/

Amikor ott ültünk a 25 éves osztálytalálkozón, és arra kellett rádöbbennem, hogy meglehetősen kisebbségbe kerültem azzal, hogy első és remélhetően egyetlen férjemmel élem az életemet, megértettem, hogy valóban nagy szükség van olyan kötetekre, mint Eef Rombaut és Emma Thyssen képeskönyve, ahol a szerelembe esés és házasság után, a kapcsolat szétesésének folyamatát, a válást illetve az azt követő új kapcsolatot, és az általa létrejött patchwork-családot mutatják be. Mert hiába szeretnénk, ha nem lenne erre szükség, ha az élet is úgy menne, mint a népmesékben, hogy a házasfelek boldogan élnek együtt, míg meg nem halnak, sajnos a jelenlegi helyzet nagyon nem ezt mutatja. A szerzőpáros sok humorral, de mégis szívbemarkolóan, erőteljes képi világgal mutatja be a sajnos nagyon is valódi élethelyzeteket. A történet tele van mesei elemekkel, királylánnyal, bolonddal és óriással, ugyanakkor a 21. század eszközkészletét is felvonultatja, a számítógéptől az iPodig. A gaz csábítót meg csajszinak hívják. Milyen borzasztóan ismerős, nem? Nálunk a gyerek szemében inkább kisebbfajta elbizonytalanodást láttam, amikor befejeztük a könyvet, és sürgősen megnyugtattam, hogy nem tervezem az elválást az apjától (meg remélem ő sem), de nagyon kíváncsi lennék, élesben hogyan tud bizonyítani a könyv, mert mindenesetre a könyv utószavában a szakértő lélekgyógyász elemzése meglehetősen meggyőző. 

Rég jártam erre, de ígérem, próbálok ezentúl naprakész lenni, és beszámolni olvasmányainkról, mert vannak számosan szerencsére.

Kezdem akkor két olyan könyvvel, amit elvileg 10 éves kortól ajánlanak a kiadók, és annak ellenére, hogy néhány jelenet olvastán kitettem volna a 12-es karikát, a lányom, aki ősszel lesz 11 éves, és eléggé ijedős meg sok mindenben kislányos lelkületű, ügyesen megugrotta az akadályt, és határozottan tetszett neki mindkettő.

Az első Andreas Steinhöfel Német Gyerekirodalmi Díjat nyert alkotása, amely egy gyerekrabló utáni nyomozásról szól, ami számomra már önmagában is olyan téma, hogy feláll tőle a szőr a hátamon. Ezenkívül még ott a tény, hogy a főhős anyukája egy éjszakai bárban dolgozik, ki tudja milyen minőségben, szóval így elsőre mindenképpen azt mondanám, csak erős idegzetűeknek ajánlanám, mert nem akarok később kapni a fejemre. A teljes igazsághoz viszont hozzátartozik, hogy Steinhöfel nagyon gördülékenyen mesél, sok humorral, a főszereplő roppant szimpatikus, és a sztori úgy izgalmas, mint lányom példája is mutatja, hogy közben nem okoz rémálmokat. Ja, és a képek is nagyon jók, Peter Schössow kissé groteszk mégis ízléses rajzaival nagyon eltalálta a könyv hangulatát.

A második könyv ebben a témakörben egy magyar mű, Szécsi Noémi regénye, amelyben mindenféle horrorisztikus lények (mert hogy boszorkányok, az még hagyján) pl. vámpírok, vérfarkasok bukkannak fel. Persze nem kell attól félni, hogy csöpög a vér, azért eléggé gyerekbarát a tálalás, de mindenesetre olyan gyereknek, aki ilyenféle dolgokról még csak nem is hallott, nem ajánlanám. A gyerekem, mint már említettem meglehetősen félős, úgyhogy nem látott még egy Harry Potter filmet sem, viszont nemrégiben megnéztük a Hotel Transylvania című animációs alkotást, amelyben azért jó pár mindenféle előfordul. Imigyen felvértezve vágtunk neki a könyvnek, és ezen a téren nem is volt gond. A történet izgalmas, vicces, a szereplők kb. annyi idősek, mint  a lányom, ötödikbe járnak, úgyhogy a misztikus lények mellett az iskolaélet plasztikus bemutatását is megkapjuk. Szóval minden adva volt a sikerhez, viszont olyan kurtán-furcsán ért véget az egész, gyakorlatilag befejezetlenül maradt a történet, hogy csak pilláztunk, hogy akkor most mi van? Én az ilyesmit felnőtt könyvben sem szeretem, gyerekkönyvben meg kifejezetten irritál, nem úgy érzem, hogy továbbgondolásra serkent, hanem egyszerűen nem tudok mást gondolni, mint hogy a szerző maga sem tudta, hová akar kilyukadni. A rajzokról írtak már többen, nekem olyan nagy bajom nem volt velük, és ha valaki el tudja viselni, hogy a sztori nem zárul le megnyugtatóan, annak azért ajánlom, mert sok estén jelentett nekünk is kellemes perceket.

 Nem sokszor hiányoznak a fiús könyvek, nem kiáltok fel egy-egy traktoros, mozdonyos csoda láttán, hogy bárcsak lenne fiam, és ezzel együtt alibim, hogy megvegyem a könyvet, de Boldizsár Ildikó Királyfi születik című kötetét bizony csak fájó szívvel tudtam otthagyni a boltban. Ugyanazt tudom elmondani erről a kötetről is, mint a királylányos párjáról: nagyon okos, csodaszép könyv, amelynek minden fiúcska, fiatalember és férfi polcán ott lenne a helye. Olyan archaikus tudás eszenciáját adja a kötet, amelynek a szerző mesekutatóként nagy szakértője, és amelyet újra és újra felszínre kell hoznunk, hogy igazi férfiak és nők lehessünk, és ezáltal boldogabban tudjunk élni. A Szegedi Katalin által létrehozott képi világ egyszerűbb de ugyanakkor egységesebb is, mint a másik kötetben, színeiben, formájában férfiszemnek talán jobban tetsző. 

 Bár ez a bejegyzés kissé megkésett, de jövőre is lesz karácsony, és Bob Hartman Karácsonyi mesélő könyvében olyan alapműre találtam, amit mindenképpen érdemes beszerezni, hiszen minden évben újra és újra elővehetjük, amint meggyújtjuk az első adventi gyertyát.

Régebben írtam már  Hartman Mesélő Bibliájáról, és a szerző most sem okozott csalódást. Gördülékeny stílus, ritmikus, színes mesélés, tipikusan az a fajta történetmondás, amely ugyanolyan örömet okoz  kisgyereknek és felnőttnek egyaránt. Ezt csak a legjobbak tudják, és Hartman, így két tőle olvasott kötet után azt hiszem bátran kijelenthetem, közéjük tartozik. A kötetet most is Kállai Nagy Krisztina színpompás rajzai díszítik, az ő képei csodálatosan kiegészítik a történeteket, nem csoda, hogy az angol nyelvű változat is ugyanebben a kivitelben jelent meg.

Szóval aki szeretne a karácsony csodájára egy igazán jó mesekönyv olvasásával is készülni, elmerülni a bibliai és egyéb történetekben, amelyek ehhez a témához kapcsolódnak, annak még egy éve van, hogy beszerezze Hartman könyvét, hogy 2012 karácsonya már ne teljen nélküle.

 Melyik gyerek ne álmodozna arról, hogy (ha csak rövid időre is, mert egy idő után azért biztos hiányozna apu meg anyu) egyedül él egy minden csuda dologgal teli lakásban, rendszeresen álöltözeteket vesz és különböző talányok után nyomoz. Ottolina pont így él, mindenféle cégek lesik a kívánságát, szállítják neki az ételt, takarítják a lakást, ő pedig Mr. Munroe társaságában (aki az Adams Family szőrmókjának kiköpött mása) jár-kel a városban, ezúttal eltűnt kutyusok után nyomozva. Riddell trilógiájának első része, az Ottolina és a Sárga Macska számos díj nyertese, és végre magyarul is megjelent. Engem rögtön magával ragadott a jópofa szöveg, a fekete fehér, kis pirossal megbolondított rajzok, és az egész kötet, amit lehet böngészgetni napestig, mindig új és új részletet fedez fel az ember. A rövid fejezetek és a sok kép miatt szerintem nagyszerű vetélytársa lehetne ez a sorozat akár Geronimonak is, mindenesetre bátran ajánlható képzeletgazdag kisiskolásoknak önálló olvasásra.

 Már írtam a Csimota és az Irodalmi Centrifuga sorozatáról, amelyben megjelenő kötetek meséi a toleranciáról, másság elfogadásáról szólnak. Most még egy a kezembe akadt közülük, szerzője, Finy Petra és illusztrátora, Takács Mari régi vendég már a blogon, úgyhogy nagy reményekkel kezdtem neki a könyvnek. Az írónőt eddig főleg mint nagy nevettetőt emlegettem, de amellett, hogy itt is megcsillant egy-egy bájosan, finoman humoros megjegyzést, számomra inkább a lírai oldala került előtérbe, és teljesen elbűvölt ezzel is. Csodás érzékkel tette igazán kínaivá a történetet, úgy, hogy az ázsiai kultúra iránt kevéssé érdeklődők (mint jómagam is :-) szintén közel érezhetik magukhoz. Hiszen az alap téma, a kirekesztettség érzése, ugyanaz a régi Kínában mint ma Magyarországon. A szöveg tele szimbólumokkal, apró kis díszítésekkel, de mégis tökéletesen követhető, érthető, bár én inkább kisiskolások kezébe adnám, az elmosódott, töredékes, ugyanakkor rendkívül művészi, szemet gyönyörködtető képi világot is talán ők tudják már igazán  értékelni.

A Ha én felnőtt volnék 1975-ös második kiadása az egyik olyan könyv, amit rengetegszer elolvastam gyerekkoromban, a lányom is nagyon kedvelte már ovis korában is, és amikor megtanult olvasni, ő is sokat forgatta. Közben megszereztem a sorozat többi tagját is (szerencsére ma is kapható mindahány), úgyhogy remélem az unokáim is lapozgathatják majd. Janikovszky Éva és Réber László közös munkájából született képeskönyvek ugyanis olyan alap kötetek, amelyek ma is ugyanolyan frissek, humorosak, mint gyerekkoromban. A gyermekkor olyan alapvető problémáival szembesítenek kevés, de nagyon jól eltalált szöveggel, és sok-sok mulatságos képpel, amelyek minden kisgyereket foglalkoztatnak. A Felelj szépen, ha kérdeznek!, az Akár hiszed, akár nem és a Jó nekem is sok ismétléssel, gyermeki nyelven, gyermeki gondolkodással mesél a mindennapi életről. A sorozat igazi titka, hogy a gyerek szinte minden egyes mondatra rácsodálkozhat és úgy érezheti, igen, én is így gondolom, így érzem, velem is így szoktak beszélni, viselkedni a felnőttek. Nekünk felnőtteknek pedig nagyon tanulságos tudnunk, hogyan is gondolkodnak  a gyerekeink, egyszersmind görbe tükörben láthatjuk magunkat, és megmosolyoghatjuk, hogy bizony mi sem vagyunk jobbak, mint anyáink, nagyanyáink.

 Apukám jóvoltából a gyerek nyolcadik születésnapja alkalmával Darvasi László Trapiti avagy a nagy tökfőzelékháború című meseregényének dedikált példányával gazdagodott a magánkönyvtárunk. A könyvön az ajánlás is nyolc éven felülieknek javasolja a kötetet, ezt mi akkurátusan be is tartottuk, és így utólag úgy gondolom egy-két évet még akár várhattunk is volna vele. Nagyon szeretem Darvasi felnőtteknek szóló regényeit, stílusát, de azért valljuk be nem könnyű olvasmányokról van szó, és a nehezen felfejthetőség nem feltétlenül előny egy gyerekkönyv esetén. Darvasi óriási mesélőkedve itt is egy csomó mellékszálat, rengeteg muris szereplőt eredményez, egy Disney-mesekönyveken szocializálódott gyerek biztosan belezavarodna a hömpölygő  történetbe. Mégis azt mondom, ha gyerekünknek eddig sem a lebutított, gügyögős gyerekkönyveket olvastuk, megfelelő előképzettség után, nyolc-tíz évesen megpróbálkozhatunk Darvasival is, hiszen ennek a könyvnek mindent összevetve mégis csak ott a helye a magyar gyerekirodalom élvonalában.

 Nem lehet mondani, hogy Lackfi-függők vagyunk, sőt. Bármennyire is szimpatikus a szerző, mint személyiség, eddig a művei valamiért hiányt képeztek a háztartásunkban. A buta felnőtt című verseskötete volt az első, amit a gyerek megvett a saját pénzéből, mert abból voltak a versek, amiket tanultak az elsős évzáróra, és ezek nagyon tetszettek neki. Mint itthon kiderült a tanítónéni valóban kiválasztotta a kötet legjobbjait (Fiúk dala, Lányok dala, Szerelem), ezek tényleg zseniális alkotások, a többi azonban feledhető volt. Úgyhogy el is felejtettük Lackfit megint egy időre (ehhez még hozzájött, hogy én közben egy felnőtteknek szóló könyvét is olvastam, és attól sem voltam elájulva), mígnem egyik kedves ismerősünk ajánlotta a Domboninneni meséket, mint humoros gyermekkötetet, ami neki azért már kissé túl modernre sikeredett. Na, gondoltam teszünk még egy próbát, már valahogy a cím is nagyon szimpatikus volt ugyanis. Szerencsére ez esetben nem kellett csalódnom, igaz hogy meglepően modern köntösben tálalja a szerző az állatgyerekek kalandjait (az állatok lakóparkban laknak, autóval járnak), de a történetek mögött mindig ott sejlenek az örök igazságok, a kisgyerekeket foglalkoztató problémák, álmok, vágyak. Minden utalás megértéséhez, azt hiszem, jó ha kisiskolás már a gyermekünk, talán épp ők is az a korosztály, akik már bandáznak, együtt, felnőttek nélkül fedezik fel a világot, mint a könyvbéli állatsereglet. Molnár Jacqueline illusztrációi nagyon passzolnak ehhez a hangulathoz, igazi szépre nevelő vizuális élmény a kötet egésze,  a régi jó hagyományok szerint, ugyanakkor nagyon is modern eszközökkel.

 Én úgy vagyok vele, hogy szeretem a nagy klasszikusokat, régi, jól bevált nagy mesélőket, és mindig egy kis gyanakvással figyelem az újakat, mert bár volt egy-két nagyon jó élményem, sajnos nagy csalódások is tudnak érni e téren. Az illusztrátorokkal könnyebb dolga van az embernek, mert meglát egy rajzot, könyvborítót, és máris tudja: ez jó lesz, szép lesz, nem jöhet semmi kellemetlen meglepetés mondjuk a kilencedik oldalon. Persze bele lehet lapozni, olvasni a könyvekbe, hogy a még sosem hallott íróról is kiderüljön valami, de az ítéletalkotás néhány mondatból, főleg hosszabb könyvek esetén, mégsem annyira egyszerű. Ezért járok én sokszor úgy, hogy nem feltétlenül merem megvenni az adott kötetet, ha nem ismerem a szerzőt. Aztán amikor elém kerül a könyvtárban, hazahozom, elolvassuk, ízlelgetem a szavakat, emésztem a történetet, néha azt érzem: na, erre pedig lehetett volna áldozni, jó lenne, ha itt lenne a polcon, ha majd az unokáim is olvashatnák. Hát így jártam most Módra Ildikó kötetével, a Trappban ugyanis hosszú idő óta teljesen együtt volt a varázslatosan költői, néhol torokszorító, ugyanakkor sok helyütt elbűvölően humoros szöveg Szalma Edit (akit ismertünk és szeretünk) illusztrációival. Helyes történet  elhagyott állatokról, akik családra, barátokra, társaságra találnak, régi jól ismert mese, semmi extrával, de mégis szívhez szólóan megírva. Figyelni fogok ezentúl Módra Ildikóra is, és próbálok kicsit több nyitottsággal állni az ismeretlen szerzőkhöz. 

 Lázár Zsófia könyve meglehetősen ötletszerűen került a karácsonyfa alá, de mondhatom a lehető legjobb választásnak bizonyult. Kedves történet, igazi téli hangulattal, Faltisz Alexandra részletgazdag illusztrációiban pedig ott rejtőzik a karácsony bája. Maga az ünnep nem jelenik meg a történetben, de a helyszín, a hóval borított Sarkcsillagváros, a mese központi témája, Hóapó látogatása, abszolút karácsonyi hangulatba ringat kicsit és nagyot. Féltem egy kicsit egyébként a szövegtől, mert azt előre sejtettem (habár teljesen látatlanban, már-már ösztönösen rendeltem meg), hogy a képi világ rendben lesz. Ha az embernek megvannak a kedvenc illusztrátorai, akkor nagyot nem csalódhat, én legalábbis így vagyok ezzel. Persze nehéz dolga van Lázár Zsófiának, hiszen az ember akarva-akaratlanul az édesapjával veti össze, mint írót, de ez sajnos elkerülhetetlen, ha valakinek ennyire zseniális felmenője van. Mindenesetre engem ez a kötet győzött meg igazán, hogy  Lázár Ervin lányának igenis van helye a magyar gyerekirodalomban, továbbviszi a nagy mesélő hagyományait, de saját arcát is meg tudja mutatni ebben a feledhetetlen kis könyvecskében.

Marék Veronika minden munkája csoda számomra, úgyhogy most végigrágtam magam ezen a sorozaton is, leküzdve idegenkedésem a tanító célzatú, didaktikus munkákkal szemben, és azt kellett tapasztalnom, hogy nagyon is élvezem a kis könyvecskéket, és sajnálom, hogy nem voltak kaphatóak, amikor a gyermekem kicsit kisebb volt. Mert ez a sorozat elsősorban az óvodás korosztálynak szól egyszerűen de nagyszerűen. Felelgetős könyveknek hívják őket, gondolom mert olyan témákról szólnak, ami minden kisgyereket foglalkoztat, kérdez róluk, a szülők meg felelgetnek. :-) Kedvencem a Tegnap, ma, holnap című rész, talán mert nálunk ez egy időben meglehetősen központi téma volt, de szerettem a gyümölcsöset (Hol terem a sok gyümölcs?) is. A szerszámos (A barátságos harapófogó) nem állt annyira közel hozzám témában (a fiúknak biztos jobban bejön), de annak is olyan jó hangulata volt, ahogy a család barkácsolt. Az utazásról szóló rész Játszunk utazást? címmel pedig  a többitől eltérően nem Marék Veronika saját hanem Görög Júlia illusztrációival jelent meg. Most nézem Marék Veronika honlapján, hogy van még egy Vásároljunk valamit című könyv is ebben a sorozatban, ez valahogy eddig nem került a kezembe,de csak jó lehet, ha vásárlásról szól. :-)

 Nehéz erről a könyvről írnom, mert egyrészt imádom Szegedi Katalint, és képileg itt is olyat alkotott, ami egyszerűen fejbevágóan tökéletes és eredeti, a szöveg, a mese maga mégsem keltett akkora visszhangot bennem, amit vártam a téma alapján. Viszont ezért abszolút kárpótol a gyönyörű képi kidolgozás, a színvilág. Pedig nem vagyok oda a pirosért, de itt olyan szép árnyalatban jelenik meg a fehérrel, amit viszont imádok, a zseniális hullámpapírral, a szürkékkel, feketékkel kiegészülve, hogy az egyszerűen elbűvölően kerek egészet alkot. Minden oldal egy-egy meglepetés, apró, bájos részletek, ötletek. Vannak szerzők, akik úgy írnak prózát, hogy az már költészet, és Szegedi Katalin, bár nem ír rosszul, szerintem nem tartozik közéjük, de őt nem is ezért szeretjük. Tehát, ha helyén akarom kezelni a dolgot, akkor ennél a kötetnél talán tényleg a rajzok a legfontosabbak, persze nem véletlenül, és talán ha sokszor előveszem, nézegetem, lassan eltűnik ez az apró hiányérzet, és kiegészül a történet a lelkemben, tovább gondolva, tovább érezve.